Baleset- és
bűnmegelőzés

06 (30) 388 0 388

[email protected]

Baleset megelőzés / Látni és látszani

Látni és látszani

Igen, ez itt a kérdés… Nem elég nekem látni, engem is kell hogy lásson a közlekedés többi résztvevője.. de legalábbis mindent meg kell tennem azért, hogy időben észlelhessen akár gépjárművel, akár kerékpárral vagy gyalogosként közlekedem…

Korlátozott látási viszonyok az utakon
A korlátozott látási viszonyok elsősorban lakott területen kívül veszélyesek, egyrészt a közvilágítás hiánya, másrészt a jóval nagyobb sebesség miatt. Forgalmi akadályt hosszúfénnyel is csak körülbelül 300 méterről tudunk észrevenni, tompítottal pedig csak 50-80 méterről, jó esetben féktávolságon belül.

mint azt az Országos Balesetmegelőzési Bizottság plakátja is mutatja
A kivilágítatlan kerékpárosok és gyalogosok távolsági fényszóróval is hozzávetőlegesen csak 100 méterről válnak láthatóvá, tompítottal mintegy harmadára-negyedére csökken az észlelési távolság. Koszos, sáros fényszórókkal tovább romlanak a látási viszonyok, ellenőrzésükre mégsem fordítunk időt induláskor.
Bár nincs arról külön statisztikai adat, hogy a balesetek hány százaléka következik be a nem megfelelő látás vagy láthatóság miatt, a kerékpárosok és gyalogosok elütésének meghatározó hányada tulajdonítható ennek a problémának. A baleset helye, ideje és egyéb körülményei igen gyakran azt támasztják alá, hogy a gépjárművezető későn észlelte az áldozatot, amit elsődlegesen láthatósági okokra lehet visszavezetni.

Sőt, nagyon sok "félszemű" autót lehet látni az utakon annak ellenére, hogy mindenki tudja: egy kiégett lámpa töredékére kurtítja a belátható útszakaszt. Sok találékony vezető bizonyára azt is meg tudná indokolni, miért nem cserélte ki az izzót.

Igaz, ma már egy izzócsere egyáltalán nem olyan egyszerű művelet, mint ahogy annak idején megtanították. Mindenesetre a meghibásodott fényszóróval közlekedő járműből nemcsak rosszabbul lehet látni: ezeket a gépkocsikat nehezebb észlelni is - nyilván mindenki látott már éjszakai országúton közeledő motort, amelyről közelebb érve kiderült, hogy autó, csak épp nem ég az egyik lámpája.
A fényszórók továbbá nagyon hasznos információt nyújtanak akkor, amikor egy haladó jármű távolságát és sebességét próbáljuk megbecsülni.
Látni és látszani alapszabályok járművezetők részére:
Látni és látszani - alapszabályok autósoknak

1. Autóját nappal, lakott területen belül is világítsa ki! /Nem kötelező, de a jobb láthatóság és észlelhetőség érdekében megér ennyi többlet energia fogyasztást/

2. Ellenőrizze a fényszórók működését, tisztaságát! /Elindulás előtt a járművezetőnek kötelességszerűen ellenőriznie kell/
Lásd: KRESZ 5 § (2) bekezdés: „A jármű vezetője, mielőtt a járművel a telephelyről (így különösen a garázsból) elindul, köteles a kormányberendezés, a fékberendezés, a gumiabroncsok, valamint a kötelezően előírt világító- és fényjelző berendezések állapotát (működését), továbbá a hatósági jelzés(ek) [rendszámtábla(ák)] meglétét, állapotát - az adott körülmények között indokolt módon - ellenőrizni.”

3. Állíttassa be a fényszórókat, hogy ne vakítsanak, változtassa a magasságukat a kocsi terhelésének függvényében! Kötelező szervizekkor vagy műszaki vizsgára felkészítésnél semeddig nem tart! Amennyiben modern gépjárműve lehetőséget ad a terhelésnek megfelelő fényszóró magasság állításra, tegye meg a többi közlekedő érdekében is! Ne vakítsa el a szemből érkezőt!

4. Ellenőrizze az ablaktörlők állapotát, ha kell, cserélje ki a lapátokat! Mossa rendszeresen a szélvédőt!

5. Legyen a kocsiban jégkaparó, jégoldó, hókefe, törlőrongy, páramentesítő! /Használja esőben, vagy télen is a légkondícionáló berendezését, megelőzhető a párásodás!/

6. Tisztítsa le a havat, a jeget az ablakokról indulás előtt! Menet közben használja a párátlanítót! Ha szükséges, időnként álljon meg, takarítsa le az üvegeket és a fényszórókat! /Gépjárművezetőknek kötelező!/

7. A sárga mellényt tartsa az utastérben, ha szükséges, kiszállás előtt vegye fel! /Bizonyos esetekben, autópályán már kötelezően előírt!/

8. Ha műszaki hiba miatt az úton kell megállnia, elakadásjelző háromszöggel, vészvillogóval és - lehetőség szerint - más fényjelző berendezéssel is figyelmeztesse autóstársait! Feltétlenül vegye fel Ön és utasai is a láthatósági mellényeket! Ne feledjük, annyi láthatósági mellényt kell a gépjárműben tartani, ahányan abban utaznak és kiszállhatnak!

9. Az álló járművet is ki kell világítani! KRESZ 45 § (1) bekezdése: „Az úttesten álló járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani, kivéve, ha közvilágítás van vagy a járművet egyéb külső fényforrás kellően megvilágítja. A gépjárművet, a mezőgazdasági vontatót és a lassú járművet a helyzetjelző lámpákkal kell kivilágítani. A 6 méternél nem hosszabb, két méternél nem szélesebb és pótkocsival vagy más vontatmánnyal össze nem kapcsolt gépjárművet azonban lakott területen elegendő az úttest közepe felé eső egy-egy első és hátsó helyzetjelző lámpával vagy egy, előre fehér, hátra piros fényt adó lámpával kivilágítani.

(2) bekezdés: „Álló járművön - a forgalmi okból megálló járművet kivéve - tompított fényszórót csak erős ködben vagy sűrű hóesésben szabad használni; távolsági fényszórót, ködfényszórót használni tilos.” /tehát a kivilágítást túlzásba sem szabad vinni/
A kétkerekű motorkerékpárok, segédmotoros kerékpárok kivilágítása rendkívül fontos! Nemcsak éjszaka, hanem nappali körülmények között is, pl. az útkereszteződésekben elsőbbségi jogot megadni nem egyszerű. A motoros láthatósága, a sebességének megítélése nagyon kétséges lehet, így a motorosnak is tennie kell azért, hogy egyrészről motorja ki legyen világítva a KRESZ előírásainak megfelelően, másrészről ruházatának kellene olyan elemeket, színeket tartalmaznia, amely a könnyebb észlelhetőségét elősegítené.
KRESZ 44 § (7) bekezdésében írja elő: „A forgalomban részt vevő motorkerékpárt és a tompított fényszóróval felszerelt segédmotoros kerékpárt - tompított fényszóróval - nappal és jó látási viszonyok között is ki kell világítani.”
Nem beszélve arról, hogy forgalmi sávváltásoknál a legkülönfélébb kanyarodási manővereknél legalább az esély meglenne a motorkerékpáros észlelésére, akár a visszapillantó tükörben, akár az ablaküvegeken át.

A gyalogosok részére a KRESZ 21 § (12) bekezdése az alábbiakról rendelkezik:
„A lakott területen kívüli út úttestjén, leállósávján, útpadkáján tartózkodó gyalogosnak/személynek - ide nem értve a gyalogosok zárt csoportban történő közlekedését - éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.” Ez nem lehetőség, hanem KÖTELEZŐ!

A közúti biztonság két alapvető eleme, látni és látszani. Erről nemcsak beszélni kell, hanem tenni is érte!

Közlekedésbiztonság oktatás 1. rész


Közlekedésbiztonság oktatás 2. rész


Közlekedésbiztonság oktatás 3. rész